Császárfánk

Anyukámnak volt egy nagyon régi sütis könyve, ami jelenleg nálam tartózkodik, megsárgult, berepedezett lapokkal, amikkel csak kesztyűs kézzel lehet bánni. Ráadásul darabokban van, ez pedig a hugicáimnak köszönhető. Ők ugyanis rettentő eleven kölkök voltak (ismer valaki ikerpárt, aki nem ilyen?), valahogy megkaparintották a féltve őrzött könyvecskét. Anyukánk  "összepuzle-ozta", már amit lehetett. Így hiányos is, de van benne használható recept. S feltételezem, hogy Váncza-kiadvány, mert minden recepthez ezeket a termékeket írják elő. Eddig két receptet próbáltam ki belőle, ez az egyik.

Hozzávalók:
A tésztához:

• 25 dkg vaj (margarin)
• 25 dkg liszt
• 15 dkg őrölt dió
• 1 csomag vaníliás cukor
• 2 kiskanál rumaroma
• 1 csomag sütőpor

Az összerakáshoz:

• 1 kis üveg ribizlilekvár

A bevonáshoz:

• 1 tej tortabevonó csoki (10 dkg)
• 3 evőkanál étolaj

Elkészítés:
A tésztához valókat összegyúrjuk a puha vajjal vagy margarinnal. Ha nem állna össze, kevés tejet adjunk hozzá. Nem túl vékonyra kinyújtjuk, kis pogácsaszaggatóval korongokat vágunk belőle. Előmelegített sütőben sütjük, óvatosan, mert hamar sülnek.
Ha kihűltek, a lekvárral kettesével összeragasztjuk a sütiket.
A tortabevonót gőz fölött felolvasztjuk, elkeverjük az olajjal, s bekenjük vele a korongok tetejét.

Természetesen bármilyen lekvár használható hozzá, de a savanykás jobban illik bele.
Az eredeti  recept nem tartalmazott sütőport, de én úgy gondoltam, kell az bele. Hogy milyen lenne nélküle? Én nem próbálnám ki, de aki ragaszkodik az eredeti leírásokhoz, hát rajta.

S ha már a hugicáimat emlegettem... ma nálunk voltak, s még puzle-oztunk is. Persze, nem szakácskönyvet. Sajnos nem túl gyakran tudunk összehozni ilyen találkozókat, de nem rajtunk múlik. Pedig olyan jó néha összeröffenni.