Mandulás brownie

Mikor az első brownie-t sütöttem, a Fiam nem volt itthon, este érkezett az osztálykirándulásról. Ezért egy kis tányérkával elrejtettem a sütiből a kamrába, hogy Ő is megkóstolhassa. Este nem kért belőle, ezért másnap, mielőtt munkába indultam volna, emlékeztettem a gyerkőcöket, hogy ott a brownie. Lányom nem is felejtette el, amit mondtam, olyannyira, hogy amikor hazaértem, Gergő rögtön elpanaszolta, hogy hugicáját rajtakapta, amint az utolsó darab sütit eszi. De Hédi azért jólelkűen megkérdezte tőle, kér-e belőle:-)
Magamban nevettem, igazságot tenni igazából nem tudtam, így hát megígértem a brownie-ra éhező Fiamnak, hogy sütök újra.
Leültem a számítógép elé, s leírtam vagy nyolc receptet, de egyik ezért, másik azért nem volt megfelelő, ezért összekombináltam egy kilencediket.
Hozzávalók:

  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg tejcsokoládé
  • 30 dkg cukor
  • 4 tojás
  • 8 dkg kakaó
  • 20 dkg liszt
  • 1 mokkáskanál só
  • 10 dkg aprított, héj nélküli mandula
Így készült:
A margarint és a csokoládét összeolvasztottam. Egyenként hozzákevertem a tojásokat. Előbb a cukorral, majd a kakaóval, sóval és a liszttel kevertem el. Végül a mandula került bele.
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam. 
175 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöttem. Elég lett volna 25 perc is, mert kicsikét túlsütöttem, a tetején kissé vastag volt a szárazra sült réteg. De alatta finoman "sületlen" volt. 

Annyi változatával találkoztam ennek a sütinek, s annyira finom, hogy fogok még sütni, az már biztos! Ebből már Fiacskám is evett jócskán, így Ő is jól lakhatott belőle:-)

Mostanában sokat töröm a fejem a Leányzón. Mármint azon, hogy elkezdett gömbölyödni. Azaz nem most. Két évvel ezelőtt összeszedett valami vírust, amitől egy héten keresztül mindent, még a vizet is kihányta. Végül a kiszáradástól egy kis infúzió mentette meg. Akkor nagyon lefogyott. Előtte kis karcsú virágszál volt, de utána fokozatosan hízni kezdett. Most olyan határeset, a 10 évéhez, 140 centijéhez 35 kg. Olyan, mint egy kis töltöttkáposzta. Az túlzás, hogy fogyókúrára fogtam, de a nasit kiiktattuk, vacsorára igyekszem kalóriaszegény ételt a család elé tenni. 
Nem szeretném, hogy máris a mérleg játssza a főszerepet az életében, hogy bűntudata legyen az elfogyasztott étel miatt, de megbeszéltük, hogy figyeljen oda, mit, mennyit, és mikor eszik. Persze nekem kell legjobban odafigyelni, hisz a szülő felelőssége elsősorban a gyerekkori elhízás. 
Azt sem mondhatnám, hogy keveset mozog, hisz sokat van kinn, biciklizik és úszkál, nem ül órákat a tévé és számítógép előtt. 
De úgy gondolom, most kell elejét venni, nem szeretném, hogy tovább hízzon. Ugyanakkor abban is reménykedem, hogy elkezd nőni, persze felfele, s arányosabban oszlik el rajta a husi.

Hédikém, a Mama által varrott kötényben
Itt pedig osztálytársai körében. Ő a legalacsonyabb, de nem a legvékonyabb:-)


10 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Így jó sütni mikor látod hogy kapkodják! Hidd el kicsit a lányod nagyobb lesz, biztos hogy magától elkezdi a fogyózást. Hiúsági kérdést csinál majd belőle!Aranyos, bájos egyáltalán nem látom ducinak!

    VálaszTörlés
  2. Az ügyes Gerdi megint brownlie-t sütött én pedig még mindig nem sütöttem meg az első brownlie-mat, de ami késik az nem múlik. Gratulálok. A többiről pedig itt nem írok, inkább email-ben.

    VálaszTörlés
  3. Tényleg millió változata van, ez is nagyon jól néz ki:) Szerintem egyáltalán nem kövér a lányod, és ha elkezd nőni, nyúlni, akkor meg fog oldódni ez a problámád. Érdekes, nekem mindhárom gyerekem itt Norvégiában lett soványabb, az én lányom kiskorában volt kis gömbölyű, most meg vékony, pedig nagyon sokat eszik, állandóan éhes.

    VálaszTörlés
  4. Jaj nagyon guszta a sütikéd! A kislányod pedig nagyon aranyos!

    VálaszTörlés
  5. Hu de fincsi, meg sose sutottem, szerintem az en lanyaimnak is nagyon bejon. Ki kell probaljam. Lanyod novesben van, legyen ep, egeszseges, a tobbi meg kialakul magatol. Enhem mindig ducinak tartottak a suliban, most meg sovanynak, pedog ugyanannyi vagyok, mint liciben :-)))).

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Tetszik a süti, mandulásan még nem süttöem, de nagyon fincsi lehet így is! :) Hédi nagyon aranyos, és szerintem is érdemes odafigyelni a gyerekek súlyára, hogy későbbiekben ne legyen gond. :) Az meg direkt jó, ha az egész család kicsit egészségesebben étkezik! :)

    VálaszTörlés
  8. Ez nagyon fincsi, es nagyon jol nez ki! Nagyon szep a lanyod, es nem is nagyon duci! :)

    VálaszTörlés
  9. Brownie?! A legutolsó morzsáért is átkutatnám az egész kamrát!!!....)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen Nektek, Hédi nevében is! Jól estek neki a dicsérő szavak, különösen az, hogy nem is annyira duci:-)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...