Blogkóstoló 5. Lusta asszony rétese

4Gyerek által elindított játék már az 5. fordulóját éli. Mindegyiken örömmel vettem részt, ezen a legutóbbin nem különben, hisz háziasszonya,  Hankka számomra egyik legkedvesebb blogger.
Most Lilla blogából kellett szemelgetnem. Az Ő blogját jól ismerem, hisz rendszeresen olvasom. Természetesen a sütikre vetettem rá magam. Van választék bőven. Hosszas böngészést követően egy olyan sütit választottam, amit már amúgy is rég kinéztem, s éppen nekem való. No nem azért, mert lusta vagyok, csak időszűkében. Sose érem utol magam:-)
Tegnap este készült el, picikét növelve az adagokat, bár az én tepsimben így is vékonyka lett. A cukrot meg túladagoltam. Lilla sütijében összesen 20 dkg cukor van, a lisztkeverékben, én meg azt hittem, a túróhoz valót elfelejtettem leírni, így abba is került még cukor. Így édesebb lett a kelleténél, de nem vált hátrányára. A savanykás meggy (én ugyanis alma és eper helyett meggyel készítettem) ellensúlyozta az édességét.
Minden várakozást fölülmúlt, nagyon-nagyon finom süti. Főleg ahhoz képest, hogy csak minden hozzávaló egymásra van halmozva.
 Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt (fele rétesliszt)
  • 1 csomag sütőpor
  • 20 + 15 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
  • 3 tojás
  • 2,5 dl tej
  • 60 dkg túró
  • 1 evőkanál gríz 
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 üveg magozott meggybefőtt
Így készült:
A lisztet, 20 dkg cukrot, sütőport összekevertem. Vajjal kikent, 28×32 cm-es tepsibe szórtam a keverék felét. Ráfaragtam a hideg vaj felét.
A túrót, 15 dkg cukrot, vaníliás cukrot, grízt, tejfölt összekevertem, a lisztkeverékre kanalaztam. Elsimítottam, vigyázva, hogy a liszt a tepsi alján maradjon. A túróra szórtam a lecsöpögtetett meggyet, erre a maradék lisztkeveréket.
A többi vajat megolvasztottam, elkevertem a tojással, tejjel. Az egész tetejére öntöttem, úgy, hogy mindenfele kerüljön belőle.
175 fokra előmelegített sütőbe tettem. Addig sütöttem, míg teteje szépen megpirult.

Még melegen hozzáláttunk, bár ekkor kissé nehezen szeletelhető volt. Mire kihűlt, szépen lehetett szeletelni, csakhogy ekkorra a ropogóssága múlt el. Mindenképpen finom volt.
Másféle gyümölccsel is fogok próbálkozni, de gyümölcs nélkül is biztos, finom lenne. Legközelebb pedig cukorból kevesebbet fogok tenni bele.
Lilla, köszönöm a receptet, bekerült a kedvencek közé!


 Még virágzanak a kertben a rózsák, bimbó is van jócskán rajtuk. Ha nem lenne fagy, talán karácsonyra is tudnék szedni belőle egy csokorral:-)
Őszi rózsák

18 megjegyzés:

  1. Imádom ezt a sütit! (Nyáron végre én is sütöttem hasonlót, akkor jöttem rá, hogy ez nekem nagyon bejön.)
    A rózsáid gyönyörűek. Az én rózsáimon is vannak még bimbók, de nekem csak 2 rózsabokrom van. Anyukáméknál viszont az egész kert virágzik tőlük - tényleg jó lenne, ha még nem fagynának le egy ideig. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, emlékszem ám, hogy Te is sütöttél ilyet, vagy hasonlót. Nekünk is bejött, meglepően finom lesz a végeredmény!

      Törlés
  2. Még sosem készítettem ilyesmit, de nagyon tetszik! Jól választottál! :)

    VálaszTörlés
  3. Még nem ismertem ezt a sütit, de nagyon tetszik! Jól választottál! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs a triplázásért, de rosszalkodik a gépem...:(

      Törlés
    2. Zsuzsa, csak ajánlani tudom, igazán finom!
      Velem is szokott ilyet elkövetni a gép, hát nem szemtelen? :-)

      Törlés
  4. Tetszik a süti is, a rózsák is!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó választás, igazán guszta sütike! :) Láttam már hasonló recepteket, de ez tűnik a legszimpatikusabbnak, erről el tudom hinni, hogy mindenféle keverés-kavarás vagy gyúrás nélkül is finom süti lesz a végeredmény! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönöm! Nekem aztán elhiheted:-) Legfinomabb még melegen volt, de kihűlve is az.

      Törlés
  6. Ez nekem is ízlene:) Hallani hallottam róla, de még sosem kóstóltam:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, biztos vagyok benne! Amennyire egyszerű elkészíteni, annyira finom.

      Törlés
  7. Nagyon guszta lett a sütid! A rózsáid pedig csodaszépek!!!

    VálaszTörlés
  8. Nekem is van egy klassz receptem, ősrégi...:) langyosan, jó sok porcukorral az igazi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yoli, nem fogok vitatkozni veled:-) Nekem is langyosan ízlett legjobban, bár a porcukrot elhagytam róla...

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...