Grillázsos szelet

Hány éve is vagyunk már házasok? 17 lesz idén. Olyan sok? Akárhogy is számolom, annyi évvel ezelőtt Férjecskémmel kettecskén sütögettük kedvenc sütinket, vagyis inkább neki volt kedvence: 3 diós lap krémmel összerakva, grillázzsal a tetején. Az ő dolga rendszerint a diós pergelt cukor összetörése volt. Több módszert is kipróbált, az én tanácsomra -már akkoriban is összeolvastam mindenfélét a sütéssel kapcsolatban-, de egyik nagyobb kudarcba fulladt, mint a másik. Próbáltuk zacsiba téve összetörni. Persze, hogy a zacskó szétment, ami kellett volna, nem. Akkor következett a deszka, ez is áldozatul esett. A daráló néhány alkalommal megbirkózott vele, bár az erős férfiembernek is bele kellett kapaszkodni rendesen, hogy át tudja forgatni a kart. Aztán egyik alkalommal az is beletörött. Azóta nem sütöttem azt a sütit, darálót is évek múlva vettünk másikat. Mondanom sem kell, grillázst nem darálunk vele.
Adela blogján találtam egy hasonló sütit, csak éppen egy lapból áll s az összes krém a tetején van. A karácsonyra elkészítendő sütik legélére helyeztem, s nem hagytam magam elcsábulni másiktól. Így elkészült. Férjemnek most is nagyon ízlett, neki ez volt az összesből a kedvence. Háztartási eszköz sem sérült a készítése közben, újabb sikerélmény:-)


Hozzávalók:
A laphoz:

  • 7 tojásfehérje
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg darált dió
  • 10 dkg liszt
  • csipet só
  • fél csomag sütőpor
A krémhez:
  • 7 tojássárgája
  • 15 dkg cukor
  • 3 csomag vaníliás cukor
  • 20 dkg margarin
A grillázshoz:
  • 10 dkg cukor
  • 5 dkg dió
Így készült:
A tojásfehérjét a csipet sóval felvertem. Két részletben hozzáadtam a cukrot, s addig vertem, míg kemény, fényes hab lett. Hozzákevertem a darált diót, lisztet, sütőport.
Papírral bélelt tepsibe simítottam a masszát. 180 fokra előmelegített sütőbe addig sütöttem, míg a teteje pirulni kezdett. Azért tűpróbát is végeztem.
A krémhez a sárgákat elkevertem a cukorral, majd gőz fölött kevertem tovább, míg sűrűsödni kezdett. Levettem, s hűlni hagytam. A margarint a vaníliás cukrokkal habosra kevertem, majd kanalanként hozzákevertem a tojássárgás masszát.
A krémet a kihűlt lap tetejére simítottam. 
A grillázshoz való cukrot kis lángon hagytam világosra karamellizálódni. Hozzákevertem a diót -darált diót, mert kéznél volt, egyébként egész kell, de így is működött-. Olajjal vékonyan megkent alufóliára borítottam. Mikor teljesen kihűlt, konyharuhába tettem, s megkértem Férjemet, hogy húspotyolóval (klopfolóval) törje össze. Összetört:-) Beszórtam vele a süti tetejét, s le is vágtam a szélét, hogy megkóstoljuk. Nagyon finom volt!

Adela a nyújtófával törte össze, én nem néztem ki belőle, hogy engedelmeskedni fog, ezért folyamodtam drasztikusabb eszközhöz. Egyszer ugyan leesett közben a nyeléről, de egyéb baja nem történt:-) 
Persze az a régi recept is megvan még, első a régi receptes füzetemben. Le fogom porolni, a grillázstörés sikerén felbuzdulva. 

21 megjegyzés:

  1. Egy új süti számomra. Finom lehet a grillázzsal a tetején! Kipróbálós:-)

    VálaszTörlés
  2. Ez a süti valami istenien hangzik:)Nagyon finom lehet. Én nagyon vékonyan öntöm szét a grillázst, úgy könnyen törik és van egy nagy mozsaram, abban csodásan szét lehet zúzni sérülésmentesen:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janka, nem csak annak hangzik, az is:-)
      Köszönöm a tanácsot,(ezért jó megosztani a baklövéseket, mindig kapok megoldást valakitől), majd befogom az örökölt mozsarat. Még sosem használtam, de jó masszív, csak egészben marad:-)

      Törlés
  3. Nekem is új ez a süti, nagyon jól hangzik:) Még sosem próbáltam grillázst törni, de most kedvet kaptam hozzá:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, Te legalább már tudod, hogyan ne törd:-) Janka adott jó ötletet, úgy próbálkozz, ha rászánod magad.

      Törlés
  4. Ez fantasztikusan jól hangzik!! Én nem is készítettem még sosem semmilyen grillázsos sütit, pedig szerettem, amikor édesanyám sütötte...de hogy ő hogyan törte össze??...erre sajnos nem emlékszem! :) Ezt is muszáj lesz kipróbálni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marika, sok sikert hozzá! Azért jó lenne tudni, Anyukád milyen módszert alkalmazott...

      Törlés
  5. Akárhogy is, ez a finomság biztosan megéri a ráfordított időt és munkaeszközöket....:-DD Tényleg kipróbálós! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, azért a darálót sajnáltam:-) De a másikra már jobban vigyázok... Amúgy megéri kipróbálni a sütit, nagyon finom!

      Törlés
  6. Jól néz ki a süti és finom lehetett!
    Én egyszer mozsárban törtem meg a grillázst, persze az se lett tökéletes, de az elektromos darálóba nem mertem beletenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz, köszönöm! A mozsár jó ötlet, de az is a Férjemre vár:-)

      Törlés
  7. Ti is szoktatok együtt sütögetni? De jó. Régen Mi is gyakran sütögettünk együtt. :) Mostanában inkább már csak egyedül sütögetek, a férjemnek nincs erre már kapacitása.
    17 éve az idén? Mi is! :D
    A sütit meg szívesen kóstolnám... :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mi is:-)
      Gabriella, még most is befogom a Férjem kavarni, habot verni, ha éppen itthon van. Nehogy már csak a végeredményt élvezze:-)
      Hát igen, 17 éve, meg még 6 évet udvarolt előtte, így jó néhány éve együtt vagyunk.

      Törlés
  8. Nagyon tetszik a sütitek, az meg külön jó, hogy szoktatok együtt sütögetni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönöm! Nálunk családi sütögetések folynak:-)

      Törlés
  9. fincsi sütinek látszik! És a mozsarat? azzal nem próbáltátok? Egy ismerősöm a diót is abba töri,így gondolom erre a célra is megfelel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, nem csak finomnak látszik, az is:-)
      Még nem próbáltam a mozsarat, de fogom:-) Köszönöm az ötletet neked is!

      Törlés
  10. Finom lehetett a sütid, és hogy nem sérültek meg a háztartási eszközök, külön öröm lehetett :) Jó is együtt sütögetni, mi is szoktunk... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, az volt, finom is, meg öröm is:-) Az együtt sütés is jó. Én is segítek neki, ha kéri, és persze tudok:-)

      Törlés
  11. Nálam is el fog készülni, az tuti. Nagyon szuper recept!

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...