Meggyes-diós tojásfehérje-süti

Három meggyes sütit is kinéztem, s mivel nem tudtam választani, egyiket sem sütöttem meg:-) Persze beleszólt a döntésbe a számos összegyűlt tojásfehérje, mely a hűtőben várt sorsára. Nem éppen most volt, hogy e-mailben kaptam egy levelet Marikától, melyben összegyűlt tojásfehérjék hasznosítására ajánlott egy remek ötletet. Ezt fejlesztettem tovább a konyha, kamra tartalmának figyelembe vételével. Mivel éppen meggyet magoztam, abból is kellett kerüljön bele, meg a ballagásról maradt darált dióból is, tudván, a kettő együtt csodákra képes. Így is lett, nagyon finom süti kerekedett belőle!

Hozzávalók:
  • 1 pohár tojásfehérje
  • 1 pohár cukor
  • csipet só
  • 1 pohár liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 pohár dió
  • 1 pohár magozott meggy+1 evőkanál liszt
Így készült:
A tojásfehérjéket előbb a csipet sóval, majd a cukorral keményre vertem. 
A lisztben elvegyítettem a sütőport, majd a habhoz kevertem, utána a diót is. Végül a liszttel elvegyített meggyet kevertem hozzá (így nem kéne lesüllyednie, mégis ezt tette).
Papírral bélelt tepsibe simítottam a masszát, s 170 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg a teteje szépen megpirult . Tűpróbát is végeztem, de ez lehet, felesleges volt.

A használt pohár 3 dl-es volt, mindent ugyanazzal mértem. Nagy tepsiben sütöttem, 28×34 cm-ben. Természetesen kisebb mennyiségből is lehet, kisebb tepsiben.
Hamar elkészül, legfeljebb a fehérjegyűjtés igényelhet több időt:-) Nálam ez egy hét volt, de nincs ez mindig így. Mikor 1-2 fehérje marad, mélyhűtőben tárolom, s öntögetem hozzá társait. Persze ezt is kedves blogtársaktól tanultam, s kitűnően működik!

10 megjegyzés:

  1. Milyen jó recept a maradék tojásfehérjék felhasználására!
    És milyen finom lehet diósan-meggyesen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz, tényleg finom! S annyiféleképpen variálható... akár a piskóta!

      Törlés
  2. Húúú, ez aztán nagyon jól hangzik!!! Isteni lehetett :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janka, még nem múlt idős, egy csík még van a tepsibe, eltettem Fiamnak kóstolóba (ma jön haza osztálykirándulásról), de Neked is jut kóstoló!

      Törlés
  3. Finom puha lehetett a tésztája. Hasonlót készítettem, de birssajt kockákkal. A meggytől biztos szaftosabb is lesz, legközelebb ki kell próbálnom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, puha a tésztája, de a meggy kissé megtömöríti. De legalább nem száraz, azt nem igazán szeretem.

      Törlés
  4. Nagyon klassz sütit készítettél, a meggyel nagyon finom lehet:) Szerintem mi a tojásfehérjékkel hasonlóan vagyunk, nálam is van, hogy 1 hét alatt összejön egy pohárral:)

    VálaszTörlés
  5. Gyűlik nálam is a fehérje, bár ehhez a sütihez még nem elég! :) Tetszik a recept, meg persze a végeredmény is, finom lehet a dió-meggy párosítás! :)

    VálaszTörlés
  6. Hát ez zseniális. Eltűnik a tojásfehérje probléma és nagyon finom is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy tudtam hasznosítható ötletet adni! :-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...