Zabos-csokis kekszek

Nagyon ritkán vásárolok bolti kekszet, de egyik nap munkába menet "ebédre" valóként vettem. Bár többnyire elfelejtek enni, azért valami legyen nálam. Ez a keksz annyira ízlett, hogy elhatároztam, megpróbálom leutánozni. Bár nem épp olyan, azért finom lett.
Hozzávalók:

  • 30 dkg zabpehely
  • 20 dkg cukor
  • 15 dkg darált dió
  • 1 nagy csipet szódabikarbóna
  • 20 dkg liszt
  • csipet só
  • 25 dkg margarin
  • 2 tojás
  • 16 dkg étcsokoládé + 5 dkg vaj
Így készült:
A zabpelyhet késes aprítóban megőröltem. Nem lett teljesen liszt állagú, maradtak benne darabok is. Hozzáadtam a darált diót, cukrot, lisztet, sót, szódabikarbónát, és a margarinnal összemorzsoltam. Hozzáadtam a tojásokat, majd még egy evőkanál lisztet, mert kissé lágy lett. Alaposan összegyúrtam a még mindig ragacsos masszát, majd hideg helyre tettem 1-2 órára. 
Kisebb diónyi gombócokat formáltam belőle, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam nem túl közel egymáshoz. Kis méretű pálinkás pohár fenekét belenyomtam mindegyik gombócba, így elterültek, s mélyedés lett a közepébe. Közben lisztbe mártottam a poharat, hogy ne ragadjon.
180 fokos sütőben világosra sütöttem.
Mikor kihűlt, a csokit és vajat gőz fölött felolvasztottam, s mindegyik kekszre kanalaztam belőle.

Jó ropogósak lettek, s kissé darabosabbak, mint a bolti. Lehet, hogy szódabikarbónát nem kellett volna tegyek bele, mert a belenyomott mélyedésből alig maradt valami. De azért a csokinak mégis lett helye rajta. :-) 
S mivel aprósüti és édes is, és miért is ne készülhetne el karácsonyra is, ajánlom a sütit Martinelli játékára. Ő ugyanis karácsonyi aprósütikből szeretne egy gyűjteményt összeállítani. Remélem, jó sok gyűlik össze, megkönnyítve a dolgunkat. vagy éppen a bőség zavarával megnehezítve? :-)

4 megjegyzés:

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...