Gumicukor

Mielőtt nekilátnék az előreláthatólag éjfélig tartó nagyüzemi sütésnek, szakítok egy kis időt, pihenésképpen, hogy Leányzó tegnapi remekelését megmutassam. Én cukrozott narancshéjat készítettem, a Citromhabtól ellesett gyors változatot, mely már készült egyszer. A narancsok és citrom levéből pedig Hédi készített utasításaim alapján gumicukrot. Tavaly is készítettünk, de akkor valamiért nem került fel. Na majd most!

Hozzávalók:

  • 2 dl gyümölcslé (narancs és citrom vegyesen)
  • 1 evőkanál méz
  • 1 tasak zselatin (20 g)
Így készült:
Kevés gyümölcslében elkeverjük a zselatint, majd a többi lé és méz hozzáadásával kis lángon, kavargatva felfőzzük.
Szilikon bonbonformába adagoljuk. (Ebből a mennyiségből két és fél- három forma telik meg.)
Hideg helyen hagyjuk dermedni, legalább 4-5 órát, majd óvatosan kiszedegetjük a formából.
Finom, savanykás, és mondhatni, hogy egészséges nyalánkságot kapunk. Nem annyira kemény, mint a bolti, de attól még élvezhető. 
Hédi ma délelőtt a második adagot készítette, most már egyedül. Ezúttal csak narancsléből. Úgy is finom, de vegyesen jobban ízlett neki is és nekem is. Ezentúl, ha gumicukrot kérnek, egy-két csomag zselatint hozok nekik, s gyártsák le maguknak! :D

A cukrozott narancshéj pedig így néz ki:
Röviden így készült: az ecetes vízbe áztatott és alaposan megsikált narancsok és egy nagy citrom héját zöldségpucolóval vékonyan lehúztam. Annyi vízben, amennyi épp ellepi, háromszor főztem 4-5 percig, mindannyiszor leszűrtem. Negyedjére a héj súlyával megegyező mennyiségű cukrot és decinyi vizet tettem rá. Addig főztem a cukorban, míg üvegessé vált. Ekkor leszűrtem, mindegyiket meghempergettem kristálycukorban, s a kamrába tettem száradni. 





6 megjegyzés:

  1. Boldog karácsonyt kedves Gerdi, neked és az egész családnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönjük szépen, meg volt! :-) Remélem, Nektek is! Boldog új évet!!!

      Törlés
  2. Utólag kívánok békés, boldog ünnepeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz, így még inkább utólag köszönjük szépen! Boldog új évet!

      Törlés
  3. Nagyon jók!! BUÉK előre is! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsuzsa! Boldog új évet kívánok Nektek is!

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...