Sárga tetejű mákos

A napokban nekifogtam takarítani a képek között. Hat év fotótermésével már két gépet töltöttem meg, nem tudtam már hova lementeni a frisseket. Így kénytelen voltam nekiállni szelektálni. Külön a családi fotókat, ezeket Fiam lementette egy külső adattárolóra, a sütiseket pedig egy külön mappába pakolgattam. Közben meg rájöttem, mennyi van, amit csak lefotóztam s nem kerültek fel a blogra. Ezeket megint külön gyűjtögettem. Itt adódott az a gond, hogy legtöbbjükre nem emlékszem, honnan, pontosan hogyan készült. A másik pedig, hogy egy részében nem vagyok biztos, hogy írtam róla bejegyzést vagy csak akartam. Ez kicsit megijeszt! :D Nem kis idő lesz kiböngészni. Lehet, begurulok, s törlöm az egészet, aztán meg sütök újakat! :-)
Úgy döntöttem, amihez megvan a recept, mert előrelátóan félretettem vagy leírtam s még emlékszem is, épp hova, azokat megörökítem, a többi marad parlagon.
Elsőként egy finom mákos, amit egy újságból sütöttem (Receptözön Sütemények, 2014/2.), kis változtatásokkal:
Hozzávalók:
A tésztához:

  • 20 dkg cukor
  • 1 teáskanál vaníliás cukor
  • 5 nagy tojás fehérje
  • csipet só
  • 20 dkg margarin
  • 20 dkg darált mák
  • 15 dkg liszt
  • 2 evőkanál tejföl
  • 1 csomag sütőpor
A mázhoz:
  • 5 tojás sárgája
  • 20 dkg porcukor
Így készült:
A puha margarint elkevertem a cukorral, vaníliás cukorral. Hozzáadtam a mákot, sütőport és  lisztet meg a tejfölt és jól elkevertem. Tejföl eredetileg nem kellett, de túl száraznak tűnt a tészta, ezért került bele.
A fehérjéket a csipet sóval felvertem, ezt is a masszához kevertem.
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a tésztát és 180 fokon tűpróbáig sütöttem. 
Míg sült, a tojások sárgáját a porcukorral kikavartam, s a forró sütire kentem, azonnal, amint kivettem a sütőből.
Kihűlés után szeleteltem.

5 megjegyzés:

  1. Ez a süti is nagyon jól néz ki! Ha valami újat sütök vagy főzök, nekem is azonnal fel kell írnom, hogy hogy készült, mert hamar elfelejtem én is :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! Ezzel én is így vagyok, főleg, hogy legtöbbször átalakított vagy kitalált recept után készülnek a sütik. Néhány napig őrzöm a fejemben a receptet, hogy aztán majd leírom a blogra is, de ha erre nem kerül sor, a recept is feledésbe merül. Lehetnék már annyira előrelátó, hogy amint megsütöm, le is írom! Persze ilyen is van, de aztán azt nem találom, épp hova írtam le. Kész káosz, amit csakis magamnak köszönhetek. :-)

      Törlés
  2. Ez de finom lehet a mázzal! Mindent szeretek ami mákos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, örülök, hogy benéztél!
      F
      A süti finom volt, szép lassan még a család is kezdi megszeretni a mákos sütiket. Ez is ízlett nekik. Hasonlót sütöttem dióval is, az talán még finomabb.

      Törlés
    2. Nem tudom, azt az "F" betűt miért biggyesztettem oda... :D

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...